Tizenkettedik alkalommal került megrendezésre az amatőr biliárdversenyzők három hónapos versenysorozata, a FÜKIFA KUPA.

A hagyományok szellemében most is 8-as és 9-es játékban folytak a küzdelmek.

A verseny támogatói:

SZILÁNK® Csoport

Horváth János, a mihálytelki Piramis presszó és pizzéria tulajdonosa

PRECÍZ Kft.

RAPPAI CSAVAR Kft.

Tompai & Társa Bt.

Aramis Játékterem



2004. október 3-án kezdetét vette a XII. Fükifa Kupa amatőr biliárd verseny. Az évről évre színvonalasabb versenysorozatra idén 40 versenyző nevezett be, mely ismét rekordnak számít a Kupa történetében, hiszen ennyi amatőr játékos még nem indult egy évben sem. A szervezők örömmel vették, hogy közel tíz -zömében fiatal- olyan versenyző jelentkezett, aki eddig nem indult a Kupában. Mellettük több olyan játékos is indult, aki a FÜKIFA Kupában kezdte a pályafutását, később igazolt versenyző lett, majd amatőrként most ismét visszatért a Kupába.

A nagy létszámra tekintettel a tavalyi lebonyolításhoz hasonlóan az alapszakaszban öt csoportba sorsolták a játékosokat, minden csoportba 8 játékos került. A csoportokban körmérkőzéses rendszerben mindenki mindenkivel 10-10 8-as, illetve 9-es játékot fog lejátszani. A csoportok erősorrendjét a megnyert játszmák száma határozza meg, tehát a más sportokban megszokottól eltérően nem a győzelemért, illetve döntetlenért jár pont, így minden egyes játszmának súlya van a végső elszámolásnál.


wmv video 3,8MB


wmv video 1,7MB
wmv video 6,5MB


A FÜKIFA KUPA 2004-2005. évi lebonyolítása

A benevezett 40 versenyző 5 csoportba került.

A csoportokon belül mindenki mindenkivel 20 játszmát (10/8, 10/9) játszik. A versenyzők eredménye százalékos arányban lesz meghatározva. Az elért eredmény százalékát kéttizedes pontossággal kell meghatározni.

A csoportmérkőzések után a legjobb százalékot elért 12 játékos a nyolcaddöntőbe kerül. Az őket követő 16 versenyző a vigaszágra kerül. A legkevesebb százalékot elért 12 versenyző az alapszakasz után kiesik a versenyből. Azonos százalékot elért versenyzők között, sorsolással kiválasztott játéknemből 3 nyertig történő "szétlövés" lesz, de csak továbbjutás eldöntésekor.

A versenylapok leadási határideje: 2004. november 28. 18.00 óra

A vigaszágra került 16 versenyző sorsolással párokba kerül és ugyanaznapon 16-os és 8-as vigaszági döntőt játszik. A 4 győztes a nyolcaddöntőbe kerül, a többi 12 versenyző kiesik a versenyből. A vigaszágon mindkét játéknemben 3-3 nyert játszmát kell elérni.

A vigaszági mérkőzések időpontja: 2004. december 05. 14.00 óra.

A nyolcaddöntő sorsolásánál az alapszakasz első négy helyezettje nem kerülhet azonos ágra. Mindkét játékban 6-6 nyert játszmát kell elérni egészen a döntőig.

A nyolcaddöntő időpontja: 2004. december 12. 14.00 óra.

A negyeddöntő időpontja: 2004. december 19. 14.00 óra.

Az elődöntő időpontja: 2005. január 09. 14.00 óra.

A döntőben a 3. helyért 7-7, az 1. helyért 8-8 nyert játszmáig kell játszani.

A döntő időpontja: 2005. január 15. 14.00 óra.

A vigaszágtól kezdődően mindig az jut tovább, aki mindkét játéknemben nyer.

Döntetlen esetén 3 nyert játékig kell játszani a pénzfeldobással kisorsolt játéknemből.





2004/2005 évi eredmények


[1. csoport] [2. csoport] [3. csoport] [4. csoport] [5. csoport]   [Vigaszág] [Döntők]

1. csoport


1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

Összesítés

Eddigi %

Eredmény

1.

Négyökrű Gábor

8-as



1:9

4:6

6:4

7:3

7:3

1:9

3:7

29:41

41.43%

61:79

43.57%

43.57%

9-es

4:6

3:7

7:3

4:6

8:2

3:7

3:7

32:38

45.71%

2.

Maczelka Krisztián

8-as

9:1



9:1

10:0

8:2

9:1

3:7

7:3

55:15

78.57%

107:33

76.43%

76.43%

9-es

6:4

8:2

8:2

9:1

6:4

7:3

8:2

52:18

74.29%

3.

Undi István

8-as

6:4

1:9



7:3

9:1

8:2

2:8

6:4

39:31

55.71%

81:59

57.86%

57.86%

9-es

7:3

2:8

7:3

7:3

6:4

5:5

8:2

42:28

60.00%

4.

Vincze Levente

8-as

4:6

0:10

3:7



5:5

6:4

0:10

1:9

19:51

27.14%

47:93

33.57%

33.57%

9-es

3:7

2:8

3:7

5:5

6:4

3:7

6:4

28:42

40.00%

5.

Százi Máté

8-as

3:7

2:8

1:9

5:5



6:4

1:9

2:8

20:50

28.57%

46:94

32.86%

32.86%

9-es

6:4

1:9

3:7

5:5

5:5

4:6

2:8

26:44

37.14%

6.

Gyuris Tamás

8-as

3:7

1:9

2:8

4:6

4:6



0:10

1:9

15:55

21.43%

40:100

28.57%

28.57%

9-es

2:8

4:6

4:6

4:6

5:5

2:8

4:6

25:45

35.71%

7.

Mustárdy Péter

8-as

9:1

7:3

8:2

10:0

9:1

10:0



9:1

62:8

88.57%

105:35

75.00%

75.00%

9-es

7:3

3:7

5:5

7:3

6:4

8:2

7:3

43:27

61.43%

8.

ifj. Faragó László

8-as

7:3

3:7

4:6

9:1

8:2

9:1

1:9



41:29

58.57%

73:67

52.14%

52.14%

9-es

7:3

2:8

2:8

4:6

8:2

6:4

3:7

32:38

45.71%


Nr.

Játékos

Mérkőzések

Nyert

Vesztett

Eddigi %

Eredmény

1.

Maczelka Krisztián

7

107

33

76.43%

76.43%

2.

Mustárdy Péter

7

105

35

75.00%

75.00%

3.

Undi István

7

81

59

57.86%

57.86%

4.

ifj. Faragó László

7

73

67

52.14%

52.14%

5.

Négyökrű Gábor

7

61

79

43.57%

43.57%

6.

Vincze Levente

7

47

93

33.57%

33.57%

7.

Százi Máté

7

46

94

32.86%

32.86%

8.

Gyuris Tamás

7

40

100

28.57%

28.57%

Összes lejátszandó partihoz viszonyítva



2. csoport


1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

Összesítés

Eddigi %

Eredmény

1.

Tessényi Imre

8-as



3:7

8:2

7:3

6:4

1:9

4:6

4:6

33:37

47.14%

60:80

42.86%

42.86%

9-es

2:8

4:6

7:3

4:6

1:9

3:7

6:4

27:43

38.57%

2.

Varga Zoltán

8-as

7:3



5:5

10:0

4:6

2:8

4:6

3:7

35:35

50.00%

72:68

51.43%

51.43%

9-es

8:2

5:5

5:5

5:5

5:5

4:6

5:5

37:33

52.86%

3.

Bakos Miklós

8-as

2:8

5:5



10:0

7:3

1:9

4:6

3:7

32:38

45.71%

63:77

45.00%

45.00%

9-es

6:4

5:5

6:4

4:6

3:7

5:5

2:8

31:39

44.29%

4.

Márki Viktor

8-as

3:7

0:10

0:10



1:9

0:10

0:10

4:6

8:62

11.43%

28:112

20.00%

20.00%

9-es

3:7

5:5

4:6

3:7

2:8

2:8

1:9

20:50

28.57%

5.

Vincze Péter

8-as

4:6

6:4

3:7

9:1



2:8

3:7

2:8

29:41

41.43%

61:79

43.57%

43.57%

9-es

6:4

5:5

6:4

7:3

2:8

4:6

2:8

32:38

45.71%

6.

Süli Zsolt

8-as

9:1

8:2

9:1

10:0

8:2



7:3

5:5

56:14

80.00%

106:34

75.71%

75.71%

9-es

9:1

5:5

7:3

8:2

8:2

8:2

5:5

50:20

71.43%

7.

Faragó László

8-as

6:4

6:4

6:4

10:0

7:3

3:7



2:8

40:30

57.14%

78:62

55.71%

55.71%

9-es

7:3

6:4

5:5

8:2

6:4

2:8

4:6

38:32

54.29%

8.

Salgó László

8-as

6:4

7:3

7:3

6:4

8:2

5:5

8:2



47:23

67.14%

92:48

65.71%

65.71%

9-es

4:6

5:5

8:2

9:1

8:2

5:5

6:4

45:25

64.29%


Nr.

Játékos

Mérkőzések

Nyert

Vesztett

Eddigi %

Eredmény

1.

Süli Zsolt

7

106

34

75.71%

75.71%

2.

Salgó László

7

92

48

65.71%

65.71%

3.

Faragó László

7

78

62

55.71%

55.71%

4.

Varga Zoltán

7

72

68

51.43%

51.43%

5.

Bakos Miklós

7

63

77

45.00%

45.00%

6.

Vincze Péter

7

61

79

43.57%

43.57%

7.

Tessényi Imre

7

60

80

42.86%

42.86%

8.

Márki Viktor

7

28

112

20.00%

20.00%

Összes lejátszandó partihoz viszonyítva



3. csoport


1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

Összesítés

Eddigi %

Eredmény

1.

Martin Kornél

8-as



6:4

7:3

3:7

7:3

7:3

7:3

5:5

42:28

60.00%

78:62

55.71%

55.71%

9-es

4:6

5:5

3:7

4:6

8:2

7:3

5:5

36:34

51.43%

2.

Asztalos Péter

8-as

4:6



4:6

5:5

9:1

9:1

5:5

7:3

43:27

61.43%

89:51

63.57%

63.57%

9-es

6:4

6:4

7:3

3:7

10:0

8:2

6:4

46:24

65.71%

3.

Szokolai László

8-as

3:7

6:4



2:8

9:1

7:3

1:9

2:8

30:40

42.86%

64:76

45.71%

45.71%

9-es

5:5

4:6

1:9

9:1

3:7

5:5

7:3

34:36

48.57%

4.

Nagy Tamás

8-as

7:3

5:5

8:2



9:1

9:1

8:2

7:3

53:17

75.71%

100:40

71.43%

71.43%

9-es

7:3

3:7

9:1

9:1

7:3

8:2

4:6

47:23

67.14%

5.

Rangasz Pál

8-as

3:7

1:9

1:9

1:9



7:3

3:7

5:5

21:49

30.00%

49:91

35.00%

35.00%

9-es

6:4

7:3

1:9

1:9

5:5

5:5

3:7

28:42

40.00%

6.

Petres Tamás

8-as

3:7

1:9

3:7

1:9

3:7



3:7

6:4

20:50

28.57%

48:92

34.29%

34.29%

9-es

2:8

0:10

7:3

3:7

5:5

5:5

6:4

28:42

40.00%

7.

Nagy Péter

8-as

3:7

5:5

9:1

2:8

7:3

7:3



6:4

39:31

55.71%

68:72

48.57%

48.57%

9-es

3:7

2:8

5:5

2:8

5:5

5:5

7:3

29:41

41.43%

8.

Makári "Maki" Zoltán

8-as

5:5

3:7

8:2

3:7

5:5

4:6

4:6



32:38

45.71%

64:76

45.71%

45.71%

9-es

5:5

4:6

3:7

6:4

7:3

4:6

3:7

32:38

45.71%


Nr.

Játékos

Mérkőzések

Nyert

Vesztett

Eddigi %

Eredmény

1.

Nagy Tamás

7

100

40

71.43%

71.43%

2.

Asztalos Péter

7

89

51

63.57%

63.57%

3.

Martin Kornél

7

78

62

55.71%

55.71%

4.

Nagy Péter

7

68

72

48.57%

48.57%

5.

Szokolai László

7

64

76

45.71%

45.71%

6.

Makári "Maki" Zoltán

7

64

76

45.71%

45.71%

7.

Rangasz Pál

7

49

91

35.00%

35.00%

8.

Petres Tamás

7

48

92

34.29%

34.29%

Összes lejátszandó partihoz viszonyítva



4. csoport


1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

Összesítés

Eddigi %

Eredmény

1.

Gercsó Csaba

8-as



7:3

7:3

8:2

6:4

5:5

9:1

5:5

47:23

67.14%

89:51

63.57%

63.57%

9-es

7:3

5:5

6:4

6:4

6:4

6:4

6:4

42:28

60.00%

2.

Gádzser Attila

8-as

3:7



5:5

7:3

4:6

4:6

8:2

6:4

37:33

52.86%

74:66

52.86%

52.86%

9-es

3:7

5:5

5:5

5:5

4:6

7:3

8:2

37:33

52.86%

3.

Juhász Tibor

8-as

3:7

5:5



5:5

8:2

7:3

5:5

7:3

40:30

57.14%

74:66

52.86%

52.86%

9-es

5:5

5:5

3:7

5:5

1:9

7:3

8:2

34:36

48.57%

4.

Soós Zoltán

8-as

2:8

3:7

5:5



5:5

3:7

5:5

4:6

27:43

38.57%

62:78

44.29%

44.29%

9-es

4:6

5:5

7:3

3:7

7:3

4:6

5:5

35:35

50.00%

5.

Kovács Sándor

8-as

4:6

6:4

2:8

5:5



6:4

3:7

3:7

29:41

41.43%

66:74

47.14%

47.14%

9-es

4:6

5:5

5:5

7:3

5:5

5:5

6:4

37:33

52.86%

6.

Szilasi László

8-as

5:5

6:4

3:7

7:3

4:6



6:4

3:7

34:36

48.57%

68:72

48.57%

48.57%

9-es

4:6

6:4

9:1

3:7

5:5

3:7

4:6

34:36

48.57%

7.

Novák Szabolcs

8-as

1:9

2:8

5:5

5:5

7:3

4:6



3:7

27:43

38.57%

60:80

42.86%

42.86%

9-es

4:6

3:7

3:7

6:4

5:5

7:3

5:5

33:37

47.14%

8.

Flaisz "Laca" László

8-as

5:5

4:6

3:7

6:4

7:3

7:3

7:3



39:31

55.71%

67:73

47.86%

47.86%

9-es

4:6

2:8

2:8

5:5

4:6

6:4

5:5

28:42

40.00%


Nr.

Játékos

Mérkőzések

Nyert

Vesztett

Eddigi %

Eredmény

1.

Gercsó Csaba

7

89

51

63.57%

63.57%

2.

Juhász Tibor

7

74

66

52.86%

52.86%

3.

Gádzser Attila

7

74

66

52.86%

52.86%

4.

Szilasi László

7

68

72

48.57%

48.57%

5.

Flaisz "Laca" László

7

67

73

47.86%

47.86%

6.

Kovács Sándor

7

66

74

47.14%

47.14%

7.

Soós Zoltán

7

62

78

44.29%

44.29%

8.

Novák Szabolcs

7

60

80

42.86%

42.86%

Összes lejátszandó partihoz viszonyítva



5. csoport


1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

Összesítés

Eddigi %

Eredmény

1.

Rúzsa István

8-as



 

3:7

1:9

2:8

1:9

1:9

3:7

11:49

18.33%

34:86

28.33%

28.33%

9-es

 

6:4

1:9

5:5

3:7

3:7

5:5

23:37

38.33%

2.

Völgyesi Miklós*

8-as

 



 

 

 

 

 

 

törölve

törölve

törölve

törölve

törölve

9-es

 

 

 

 

 

 

 

törölve

törölve

3.

Péter Balázs

8-as

7:3

 



2:8

4:6

5:5

2:8

8:2

28:32

46.67%

58:62

48.33%

48.33%

9-es

4:6

 

3:7

6:4

6:4

3:7

8:2

30:30

50.00%

4.

Nacsa Gyula

8-as

9:1

 

8:2



7:3

8:2

4:6

7:3

43:17

71.67%

80:40

66.67%

66.67%

9-es

9:1

 

7:3

3:7

7:3

4:6

7:3

37:23

61.67%

5.

Magyar János

8-as

8:2

 

6:4

3:7



5:5

2:8

6:4

30:30

50.00%

55:65

45.83%

45.83%

9-es

5:5

 

4:6

7:3

4:6

1:9

4:6

25:35

41.67%

6.

Kocsis László

8-as

9:1

 

5:5

2:8

5:5



2:8

8:2

31:29

51.67%

61:59

50.83%

50.83%

9-es

7:3

 

4:6

3:7

6:4

5:5

5:5

30:30

50.00%

7.

Sivók Zsolt

8-as

9:1

 

8:2

6:4

8:2

8:2



6:4

45:15

75.00%

87:33

72.50%

72.50%

9-es

7:3

 

7:3

6:4

9:1

5:5

8:2

42:18

70.00%

8.

Vincze Sándor

8-as

7:3

 

2:8

3:7

4:6

2:8

4:6



22:38

36.67%

45:75

37.50%

37.50%

9-es

5:5

 

2:8

3:7

6:4

5:5

2:8

23:37

38.33%

*visszalépett


Nr.

Játékos

Mérkőzések

Nyert

Vesztett

Eddigi %

Eredmény

1.

Sivók Zsolt

6

87

33

72.50%

72.50%

2.

Nacsa Gyula

6

80

40

66.67%

66.67%

3.

Kocsis László

6

61

59

50.83%

50.83%

4.

Péter Balázs

6

58

62

48.33%

48.33%

5.

Magyar János

6

55

65

45.83%

45.83%

6.

Vincze Sándor

6

45

75

37.50%

37.50%

7.

Rúzsa István

6

34

86

28.33%

28.33%

Összes lejátszandó partihoz viszonyítva




Az alapszakasz eredménye:
 

Nr.

Játékos

Csoport

Mérkőzések

Nyert

Vesztett

Eddigi %

Eredmény

1.

Maczelka Krisztián

1.

7

107

33

76.43%

76.43%

2.

Süli Zsolt

2.

7

106

34

75.71%

75.71%

3.

Mustárdy Péter

1.

7

105

35

75.00%

75.00%

4.

Sivók Zsolt

5.

6

87

33

72.50%

72.50%

5.

Nagy Tamás

3.

7

100

40

71.43%

71.43%

6.

Nacsa Gyula

5.

6

80

40

66.67%

66.67%

7.

Salgó László

2.

7

92

48

65.71%

65.71%

8.

Gercsó Csaba

4.

7

89

51

63.57%

63.57%

9.

Asztalos Péter

3.

7

89

51

63.57%

63.57%

10.

Undi István

1.

7

81

59

57.86%

57.86%

11.

Martin Kornél

3.

7

78

62

55.71%

55.71%

12.

Faragó László

2.

7

78

62

55.71%

55.71%

13.

Juhász Tibor

4.

7

74

66

52.86%

52.86%

14.

Gádzser Attila

4.

7

74

66

52.86%

52.86%

15.

ifj. Faragó László

1.

7

73

67

52.14%

52.14%

16.

Varga Zoltán

2.

7

72

68

51.43%

51.43%

17.

Kocsis László

5.

6

61

59

50.83%

50.83%

18.

Szilasi László

4.

7

68

72

48.57%

48.57%

19.

Nagy Péter

3.

7

68

72

48.57%

48.57%

20.

Péter Balázs

5.

6

58

62

48.33%

48.33%

21.

Flaisz "Laca" László

4.

7

67

73

47.86%

47.86%

22.

Kovács Sándor

4.

7

66

74

47.14%

47.14%

23.

Magyar János

5.

6

55

65

45.83%

45.83%

24.

Szokolai László

3.

7

64

76

45.71%

45.71%

25.

Makári "Maki" Zoltán

3.

7

64

76

45.71%

45.71%

26.

Bakos Miklós

2.

7

63

77

45.00%

45.00%

27.

Soós Zoltán

4.

7

62

78

44.29%

44.29%

28.

Vincze Péter

2.

7

61

79

43.57%

43.57%

29.

Négyökrű Gábor

1.

7

61

79

43.57%

43.57%

30.

Tessényi Imre

2.

7

60

80

42.86%

42.86%

31.

Novák Szabolcs

4.

7

60

80

42.86%

42.86%

32.

Vincze Sándor

5.

6

45

75

37.50%

37.50%

33.

Rangasz Pál

3.

7

49

91

35.00%

35.00%

34.

Petres Tamás

3.

7

48

92

34.29%

34.29%

35.

Vincze Levente

1.

7

47

93

33.57%

33.57%

36.

Százi Máté

1.

7

46

94

32.86%

32.86%

37.

Gyuris Tamás

1.

7

40

100

28.57%

28.57%

38.

Rúzsa István

5.

6

34

86

28.33%

28.33%

39.

Márki Viktor

2.

7

28

112

20.00%

20.00%

Kiemeltek

Továbbjutók

Vigaszág

Kiesők

Összes lejátszandó partihoz viszonyítva



A játékosok megoszlása az alapszakasz eredménye szerint


Az alapszakaszban a benevezett 40 játékos 133 mérkőzésen összesen 2660 partit játszott le egymással. Végül 39-an tudták befejezni az alapszakaszt, közülük 12-en közvetlenül jutottak a 16-os döntőbe, 16-an a vigaszági mérkőzések során döntötték el, melyik négy játékos csatlakozhat hozzájuk.

A vigaszági mérkőzések 2004. december 5-én két fordulóban zajlottak le. Az előzetes várakozásoknak megfelelően rendkívül izgalmas küzdelmeket láthattunk, a lejátszott 12 mérkőzés során 6 esetben csak hosszabbítás tudott dönteni a továbbjutásról.


A vigaszági mérkőzések eredményei
 

Szokolai László

3:0, 0:3, 1:3 - Soós Zoltán

3:1, 1:3, 0:3 - Kocsis László

Soós Zoltán

 

Kocsis László

3:0, 0:3, 3:0 - Kocsis László

ifj. Faragó László

 

Bakos Miklós

3:1, 3:0 - Bakos Miklós

0:3, 0:3 - Makári Zoltán

Kovács Sándor

 

Gádzser Attila

0:3, 1:3 - Makári Zoltán

Makári Zoltán

 

Magyar János

2:3, 3:2, 1:3 - Nagy Péter

1:3, 1:3 - Péter Balázs

Nagy Péter

 

Péter Balázs

3:0, 0:3, 3:0 - Péter Balázs

Flaisz László

 

Négyökrű Gábor

1:3, 1:3 - Juhász Tibor

3:2, 3:1 - Juhász Tibor

Juhász Tibor

 

Varga Zoltán

2:3, 3:2, 0:3 - Szilasi László

Szilasi László


2004. december 12-én játszották le a nyolcaddöntőket. Három mérkőzésen most is csak hosszabbítás után derült ki a továbbjutó személye. Az idei mezőny erősségére jellemző, hogy az első három helyen kiemelt versenyző kiesett a versenyből, viszont két vigaszágról bekerült játékos is továbbjutott a legjobb nyolc közé.


 

Nyolcaddöntő

Negyeddöntő

Elődöntő

1.

Sivók Zsolt

2:6, 6:4, 3:2

Sivók Zsolt

2:6, 6:4, 1:3

Nagy Tamás

6:4, 2:6, 0:3

2.

Gercsó Csaba

 

3.

Nagy Tamás

6:0, 6:5

Nagy Tamás

4.

Asztalos Péter

 
 

5.

Mustárdy Péter

5:6, 6:5, 1:3

Nacsa Gyula

6:2, 6:5

Nacsa Gyula

6.

Nacsa Gyula

 

7.

Salgó László

6:2, 6:1

Salgó László

8.

Faragó László

 
 
 

9.

Maczelka Krisztián

5:6, 5:6

Makári Zoltán

5:6, 3:6

Kocsis László

5:6, 6:3, 3:0

10.

Makári Zoltán

 

11.

Péter Balázs

1:6, 2:6

Kocsis László

12.

Kocsis László

 
 

13.

Süli Zsolt

5:6, 6:1, 0:3

Undi István

2:6, 3:6

Martin Kornél

14.

Undi István

 

15.

Juhász Tibor

3:6, 5:6

Martin Kornél

16.

Martin Kornél


 

A 2005. január 15-én megrendezett döntőbe Nacsa Gyula és Kocsis László jutott, a harmadik helyért Nagy Tamás és Martin Kornél játszott. A döntőben hosszabbítás után, végsőkig kiélezett küzdelemben Kocsis László győzedelmeskedett 8:5, 3:8, 2:3 arányban. Azon túl, hogy ez Kocsis László első bajnoki címe, egyúttal az első alkalom a Fükifa Kupa történetében, hogy a vigaszágról bejutott versenyző hódítsa el az elsőséget. A 3. helyért zajlott mérkőzésen hatalmas küzdelemben Nagy Tamás kerekedett felül 7:4, 7:6 arányban.



Az első díj és a Kupa


A díjak


A döntő résztvevői

  A döntőről készült video (6.7MB wmv)


A 2004/2005 évi FÜKIFA KUPA végeredménye

1. Kocsis László

2. Nacsa Gyula

3. Nagy Tamás

4. Martin Kornél

5. Sivók Zsolt

6. Makári Zoltán

7. Salgó László

8. Undi István

9. Mustárdy Péter

10. Gercsó Csaba

11. Süli Zsolt

12. Maczelka Krisztián

13. Juhász Tibor

14. Asztalos Péter

15. Faragó László

16. Péter Balázs


 

Idén először rendezte meg a Vegas Biliárd Club és a Fükifa Biliárd Kupa az I. Memphis Szeged Top 32 kétnapos biliárd versenyt. A versenyre a sokszoros magyar bajnok Vegas Biliárd Club legjobb 16 versenyzője, és a Fükifa amatőr biliárd kupa első 16 helyezettje kapott meghívást, hogy eldöntsék, ki idén a legjobb biliárdos Szegeden. A kétnapos versenyt a Memphis Casino & Café-ban (Szeged Plaza) bonyolították le 2005. május 7-8-án.

A verseny programja:

2005. május 7. szombat:

10:30 Ünnepélyes megnyitó

11:00 Selejtezők, csoportmérkőzések

2005. május 8. vasárnap:

10:30 Nyolcaddöntők

12:00 Negyeddöntők

14:00 Trick Shot - trükklövés bemutató a Vegas Biliárd Club játékosaival

15:00 Elődöntők

16:30 Döntő

18:00 Eredményhirdetés

Információ:

Petres Tamás (30)969-5175

Flaisz lászló (20)570-4507